DORA BIRO

urbex - street art - travel

Hitler utópisztikus tervének romjai az Ördög-hegy alatt

2018. március 19. 15:00 - DoraBiro

Legutóbb arról a szellemkórházról mutattam fotókat, ahol egy harci sebesülést követően Hitlert is ápolták, ma pedig szó szerint még mélyebbre ásunk, ugyanis egy egész hegyet kell elhordani ahhoz, hogy előbukkanjanak Hitler legőrültebb viziójának, az új világfővárosnak, vagyis pontosabban fogalmazva az új világfőváros katonai egyetemének nyomai.

img_9250_001_1400_k_v.jpg

A Führer és Albert Speer birodalmi főépítész együtt tervezték meg, hogy nézzen ki a győztes háború utáni Berlin, azaz a Harmadik Birodalom, illetve ezzel együtt az egész világ fővárosa. A monumentális terv része volt az Olimpiai Stadion, egy 120 méter széles és 5 km hosszú sugárút, amely katonai parádék helyszínéül szolgált volna és egy, a Párizsinál kétszer nagyobb, Diadalív is. Ezenkívül számos politikai-, hivatali- és katonai épületegyüttes körvonala is felkerült az új térképre, csakúgy, mint a mai Teufelsberg (magyarul Ördög-hegy) alatt fekvő haditechnikai egyetem, melynek alapkövét maga Hitler rakta le 1937-ben. Az építkezés nagy erőkkel folyt, ám a háború kezdetével abbamaradt és az épület félkész állapotban várta az első bombázásokat.

img_9045_001_1400_k_v.jpg

De honnan a hegy?

A II. Világháború után Berlin romokban hevert. Hitler futurisztikus álma meghíúsult, ám a rendíthetetlenül masszívra tervezett egyetem alapjai egész jól átvészelték a zivataros időket. Olyannyira, hogy a háború után a berliniek ide jártak építőanyagért, s mindent ami elfogadható állapotban maradt, felhasználtak az újjáépítési munkálatok során. Ezzel egyidőben megkezdődött Berlin romjainak eltakarítása, melynek során - s milyen hatalmas fricska ez a történelemben - az egykori katonai fantazmagória területét jelölték ki hivatalos sittlerakó helynek.

img_9026_001_1400_k_v.jpg

1950-ben kezdődött meg a háborús hulladékok ide szállítása. Naponta 800 teherautó hordta az összedőlt otthonok romjait, illetve az újjáépítés során keletkező törmelékeket a területre. Így temette maga alá szép lassan az öreg Berlin Hitler monumentális terveit. A német precizitás: feljegyzések szerint 1957. november 14-én borították le a tízmilliomodik köbméter sittet.

img_9298_1400_k_v.jpg

Közben a további hivatalosan kijelölt lerakóhelyek elérték befogadóképességük határait és bezártak, ám a teufelsbergi munkálatok egészen 1972-ig folytatódtak. 22 év leforgása alatt kb. 26 millió köbméter - időközben háztartási hulladékkal is kibővült - törmelék halmozódott itt fel, létrehozva ezzel Nyugat-Berlin legmagasabb pontját, a 120 méter magas Teufelsberg-et. 1972 után, hogy eltüntessék a gigantikus szeméthalmot, homokkal kevert termőfölddel fedték be romokat és közel egymillió facsemetét ültettek területre. Sőt, a hegyoldalban még egy síugró sánc, egy sífelvonó és egy szánkópálya is kialakításra került. Bár az utóbbiak már nem üzemelnek, a berliniek továbbra is előszeretettel használják téli sportokra a domboldalt.

img_9023_001_1400_k_v.jpg

A hidegháború alatt az amerikaiak vették birtokba a hegyet. Először csak egy ideiglenes megfigyelőhelyet, majd a sikeres tesztelések után egy több épületből álló, hatalmas fehér vászonkupolákkal fedett, katonai lehallgató és radarállomást építettek a csúcsára.

img_9868_001_700_k_v.jpg img_9829_001_700_k_v.jpg

 

Ennek bázisnak a segítségével tartották figyelemmel a szocialista országok légterét, illetve a kelet- és nyugatnémet távközlési rendszereket. Miután 1991-ben az amerikaiak elhagyták a területet a radarokat újakra cserélték és repülésbiztonsági radarállomásként üzemelt egészen 1999-ig.

img_8974_001_1400_k_v.jpg

A több ízben is nagy jelentőséggel bíró katonai terület hosszú évekig elhagyatottan állt, az épületeket körülölelő erdős hegyoldal pedig időközben tájfutók, turisták és hegyi kerékpárosok kedvelt helyévé vált. A terület átépítéséről folyamatos tárgyalások folytak, szóba került egy szálloda, kémmúzeum, luxuslakások fantasztikus kilátással, ám a környékbeli lakosok és környezetvédők ráhatásának köszönhetően - illetve a kirivóan magas átépítési költségek miatt - végül a tervek egyike sem realizálódott.

img_8969_002_1400_k_v.jpg

A csúcson lévő elhagyatott radarállomás ma a művészek birodalma. Az egykor egyhangú, szürke és fehér falakat színes street artok díszítik, létrehozva ezzel Európa legnagyobb és legkülönlegesebb utcaművészeti galériáját.

img_9073_001_1400_k_v.jpg

A művésztelep sokáig csak vezetett túra keretében volt látogatható, ám - a weboldalukon szereplő legújabb információk szerint - a biztonságosnak ítélt területek ma már egy 8 eurós belépőjegy, illetve egy aláírt biztonságtechnikai nyilatkozat ellenében egyénileg is bejárhatóak. Az épületegyüttes legmagasabban fekvő, különleges atmoszférájú zárt kupolája (lenti fotó) koncerteknek ad otthont, maga a terület pedig számos német és több nemzetközi film díszletéül is szolgált.

img_9167_001_1400_k_v.jpg

Hamarosan folyt.köv., de addig is még több elhagyatott fotót találsz a facebook-on és az instagram-on.

1 komment

A szellemkórház, ahol anno Hitlert is ápolták

2018. február 25. 06:30 - DoraBiro

Végtelen hosszúságú üres folyosók, omladozó falak, málló vakolat, orosz újságokkal kitapétázott kórtermek, néha egy-egy épen maradt ágy, cirill feliratok. A németországi Beelitz-Heilstättenben 20 évvel ezelőtt megállt az idő. Az egykor tüdőszanatóriumnak épült gyönyörű épületegyüttes a háborúk idején katonai kórházzá avanzsált, itt ápolták 1916 őszén a somme-i csatában megsebesült Adolf Hitlert, majd 1990 decemberében a májrákban szenvedő Erich Honeckert is. A II. Világháború után a szovjet hadsereg egyik legnagyobb katonai kórházkomplexumaként működött egészen 1994-ig.

A hatalmas panoráma ablakos műtők egyike:

img_8110_002_1400_k_v.jpg

A műtők falát az egykori rózsaszín és kék csempék helyett ma már utcaművészek streetartjai vagy vandálok falfirkái díszítik. Érdekesség, hogy a műtőszobákat anno kis nyílásokkl kötötték össze. Az a "keretezett kép" ott a falon valójában nem egy kortárs műalkotás, hanem a következő műtőbe (világosszürke fal), illetve az azt követő harmadik operációs termebe (graffitis fal) nyíló ablakok sora.

img_8142_004_1400_k_v.jpg

A kórtermek falait az oroszok festés előtt használt újságokkal alapozták le. Gondolom azért, hogy egyenletesebb legyen a felület, szebben terüljön, illetve jobban tapadjon a festék. - De ezt csak tippelem. Ha van valami infotók vagy ötletetek azzal kapcsolatban, hogy mi célt szolgálhatott még az újságpapír-tapéta, írjátok meg kommentben!

img_8218_002_1400_k_v.jpg

Betört ablakok, málló vakolat, penész és nehéz, poros levegő:

img_8153_003_1400_k_v.jpg

LECKER GRÜN-SCHIMMEL, azaz "fincsi zöld penész" - hirdeti egy streetart az egyik kórterem falán:

img_8062_004_1400_k_v.jpg

Az egykor nővérkék csivitelésétől hangos és háborús sebesültek sóhajaitól elnehezedő folyosókon ma már csak a szél suhan csendesen.

img_8106_1400_002_k_v.jpg

Hamarosan folyt.köv., de addig is még több elhagyatott fotót találsz a facebook-on és az instagram-on.

2 komment

Üdvözlet Nektek! :)

2018. február 24. 23:38 - DoraBiro

Már több, mint 5 éve osztom meg veletek a fotóimat, gondolataimat a facebook és twitter oldalamon keresztül, s arra gondoltam, hogy itt az ideje ezt a sok-sok fotót, vicces - aranyos - izgalmas történetet összefogni/összefoglalni, visszakereshető és könnyedén olvasható formába önteni. Így, vagyis inkább ezért született meg ez a blog. Bízom benne, hogy szeretni fogjátok! :)

Szólj hozzá!
Címkék: üdvözlet